Folyt. köv. – utálatom végtelen.

(Ja, és abennert azért ne feledjék!)

Az iFasz egyetlen technikai jellemzője mindent elárul: olyan kicsi, hogy mire megtalálod, már be is pisiltél… és a shuffle sem segít.

“Ha-ha-ha: hogy tetszenek a saját vicceim” – mondotta egykor a kapitány, és megvakult.

És közben egyre jobban utálom almás historiát. Kapják be! Áj don lájk sít!

Lassan itt a Mikulás, ki kell fizetni  a lakbért, a fogyasztásokat (kérem, méghogy én fogyasztok?), és szavazni is kell. Csak nem nagyon jött be a politika az idén sem, így a lehetőségek elég sanyarúak. Max a retorikát, vagy inkább a demamgógiát lehetne értékelni. Mégis a vörösökre szavazok, és ennek semmi köze a politikához. Ennek ahhoz van csak köze, hogy valami elemi és zsigeri ellenszenvvel viseltetem a félszemű kapitány és narancs matrózgárdája ellen. Legszívesebben a kalózokra tennék fel, de ez most nem áll fenn. És a jobbacska verziók egy hete lejártak, ugyanis a popor megint szótfogadott. Arról meg nincs értelme vitázni, hogy mi lenne ha… mi lenne ha kaviárt ettem volna, és nem cukros laskát? Szóval ha a rendszer meg is változik, az étrendemen sajnos ez nem sokat segít.

Tehát lesz bő négy évem gondolkodni a nietzschei kérdésen:

Miért is vagyok én ilyen éhes?

Ma támadás ért, hátulról. Egyebként jobbról szoktak támadni, de most cseleztek. Ma telibe kapott a globalizáció. És ha már itt tartok, ezt akarom elmondani. A globalizációt. Meg a többieket. Kivételesen nem fogom ócsárolni, elég sokan teszik. Legtöbbjüknek gőze sincs róla, hogy mi az, de azért globalizáció ellnesek. Persze, még így is jobb, mintha mellette szurkolnának. De kérem, nem érdekes. Az aktivisták nem túl szépek, de hasznosak.

De: a globalizáció egy nagy csel. És pontosabban nem is globalizációról van szó, mikor rá gondolunk. Ez egy ködösítés kérem, egyfajta fogalomenyhítés azontúl, hogy álatalánosítás. Ugyanis ha globálisról beszélünk, mindenkinek az ugrik be, hogy az egész világ, stb. De nem. A globalizáció gyakorlatilag egyfajta gazdasági kolonizálás. Azért nevezi önmagát globalizációnak, hogy levegye és eltolja a hangsúlyt arról, ami valójában. Nagyon is parciális, szegmentális, és konkrét nevekkel illethető. A globalizáció ugyanis néhány jól meghatározott konszernre épül, nem is olyan sok, ha bele gondolunk. Főleg nyugati, azontúl USA-beli nagyvállalatokról és brendekről van szó, amelyek kitolták létezésük a világpiacra. Noha bőségesen megélnének a hazai piacokon is, valamiért ez nekik nem elég. De ez lényegtelen. A csel a fogalomhasználatban rejlik, ami valójában egy elterelő hadművelet: nem amerikanizálódásról beszélünk, nem coca-kolonizálásról, hanem globalizációról. Így megoszlik a felelősség az egyész golyósbison, az egész földkerek világon, noha nyilvánvaló, hogy nincs olyan kelet-európai entitás, amelyre illene a globalizáció kifejezés. A globalizáció gyakorlatilag néhány mamut erőszakos gazdasági politikáját jelenti. Teszem itt néhány ezer. (Az más dolog, hogy mit tesz a globalizációnak nevezett kolonizálás a helyi piacokkal, stb. Tudja mindenki.) És miközben ezek teszik a dolgukat, úgy tűnik, hogy a globalizációhoz ugyanúgy hozzájárúl Magyarország, Románia és Szomália. Csakhogy ezekből az országokból tőke áramlik át másokba. És nem vissza. Viszont ha valóban globális méretekben gondolkodnánk, akkor ezek az áramlások nem egyirányúak lennének, mitöbb, nem is léteznének. Mert ha globálisan gondolkodunk, akkor nem számítana, hogy mi hol van és hozzá képest mi hol vagyunk. Valahogy a tőke is folyékonyabb lenne, és egyenlőbben terűlne el, globálisan. És attól még mindenki jól érezné magát a saját helyén és a maga bőrében.

Szóval így állunk.

Román futballmeccs-kommentátor egy nagyon vesztésre álló rangadó vége felé.

Eről ennyit.