Amit még utálok

Az a szagosított papírzsebkenő. Bocs, illatosított. Van egy pézséd? Van bazeg, nesze, szíjad majd fújad… Mindig is beszartam az ilyen világjobbító eszméktől, hogy ugye basszuk tele a pézséket illattal. Mert attól jobb lesz az orrunknak. Mert akkor nem érezzük a szarszagot. Hogy az a tökéles világ ugye, amit Párizs Hiltonra szabtak, meg a másik pinára, akinek minden nap karácsony van… hogy minden percben érezzünk valami kibaszott jó illatot, még akkor is ha csak az orrunk akarjuk kifújni. Hát a kibaszott jó illatok már nagyon idegesítenek. Egyre kevésbé érzem a jó seggszagom, mert mindent elnyom a sok illat. Légfrissítő, pézsé, dezodor meg anyám picsája… na ennyit az illatokról. Vérzik az orrom a sok bombázástól, a sok faszom illatmolekulától. Ami mind szaros vegyi anyag és szétbasszák a szaglóhártyám, a szűzhártyám és mindenem ami hártyát tartalmaz. A sejtfalaim már szűrőnek sem jók, kifolyik belőlük a déenes. Még jó hogy a szalvétákat nem basszák tele illattal, szép lenne, hogy ne érezzem a jó sültek illatát. Szóval ezeket utálom, hogy mindig el akarják hitetni, hogy mindig minden kellemes szép és jó legyen, a zsebkendő szagos, a levegő rózsaszín és a pina szőrtelen.
Na ne már…

Folyt. köv. – utálatom végtelen.

~ > Maki Ferenc @ 07/05/2010.