Van ami van

Lassan 27 vagyok, épp eszembe jutatták. Ez mind lényegtelen lenne, csakhogy a baj annyi, hogy már csak négyszer ennyit fogok élni. És aztán kész.
A minap nagyapám azt mondta, hogy már 40 vagyok és még semmit nem csináltam. Félig meddig igaza van. Persze, könnyű neki nyolcvanon túlról pofázni. És tudja jól az öreg, hogy mit beszél, ő sem csinált semmit. Ez biztosan családi átok. De nem tudom.
Nagyapám vénségére lett egy követelődző, zsigorájos fasz, akinek mindennel baja van. Én már most ilyen vagyok. A jóslatok még ennél is rosszabbak. Részletekbe nem is merek bocsátkozni.
A mindenkori válság oda juttatot, hogy már a szavakkal is spórlok. Pédául nem mondom, hogy szép vagy, és hogy szeretlek, és hogy mi lenne ha. Szopjál, ennyit mondok.
Nagyapám még ezt sem mondta.
Azért dumálok nagyapámról, mert az öreg azért viccesebb mint apám. Apám nem egy poén egyébként sem, és ő még annyit sem csinált mint nagyapám.
Most biztosan hazudok. Egyesek szerint, ami nem igaz, az hazugság. Csakhogy honnan tudják? Mert már én sem tudom.
Régen volt jó. Amikor égett a pór a talpunk alatt. Most már nincs pór sem és ha lenne is, nem éreznénk, mert prótéziseink vannak. Eltűntek a szép káromkodások. A picsázások, a kúrvaistenesek, meg minnden. Régen ezért még börtön járt, de kibírtuk. Régen fűvezni sem kellett, annyi volt még a bolondgomba.
A képlet egyszerű: van ami van, és nincs ami nincs.

Mise en abyme

bánya mélyén bánya tó
abban úszni nagyon jó
benne réka látható

a tó mélyén egy réka
de lehetne akár egy béka
ki az ördög hagyta ott?

ott a szirén meztelen
a tó mélyén fesztelen
integet, hogy ússzak be

be úszok, de nem tudok
úszni inkább fulladok
de süllyedek, de süllyedek

mert ha látok meztelen
szirént rohanok esztelen
a habokba

bánya mélyén bánya tó
annak mélyén látható
a hullám

*ki az isten hagyta ott?

A kék banner, a kék banner

Ó bakker…
Ez itt már megint a pénzről szól. Hát bassza meg kérem, semmi művészet. Ezt mondta Eszter is, de neki már van elég lovéja. Amint látható, árulom a virtuláis teret magam körül. Itt, mert amúgy mindent árulok magam körül. Ezért is van az, hogy tulajdonképpen nincs. Nincs családom. Ilyenkor bannerekből élek, mikor nincs, főleg kékekből de van amikor sötétkék. Mert az a szép. De ezt már tudják. Na ne svindliskedjenek itt kürölöttem, kérem. Katt a kék bannerre és iszki vissza a meloba. vegyék úgy, hogy a lelki üdvjükért teszik. Vagy bármiért, engem nem érdekel. Csak katt. Aztán én egyszer csak gazdag leszek. Ilyen szavakat súg Jézuska a fülembe éjjelente, mikor álmodom. Óh be szép, Istenem. Áldásom mindenkire!

(Ja, és abennert azért ne feledjék!)

Jessz! Kibasztam velük. Ettől senki nem idvezül, csak én.

Reklám

Ajánlom mindenkinek az oldal szélén és alján lévő reklámot. Olyan oldalak, ahol melokat lehet vállalni és elég jól fizetnek. Hogy mit, nem sorolom fel, ugyanis majdnem mindenre keresnek szakembert. (Dizájn, programozás, web, video, minden. Még porno is.) Úgy van, hogy valaki felteszi a melot, te jelentkezel rá, hogy megcsinálod ennyi s ennyi idő alatt, ennyiért. És mások is jelentkeznek. Ha ügyes vagy megkapod a melot, az oldal majd levesz kevesebb mint 10%-ot, elvégre ők bonyolítják le az ügyleteket. És biztosítva vagy afellől, hogy nem vernek át, ugyanis az oldal előre megköveteli a fizetés “escrow”-ba helyezését.

iFasz

Az Apple kicsi i-betűs projektjeiből és marketingjéből úgy látszik nem csak nekem van elegem, hanem másnak is. Persze, nem ennek köszönhető a legújabb bukásuk. Hanem annak, hogy túllőttek a célon, vagyis alul-lőttek. Elég ha annyit mondok, iFasz és mindenki előtt világossá válik, hogy itt a mikrofizika és kvantummechnaika nem rug labdába. És a nanométer sem.

Az iFasz egyetlen technikai jellemzője mindent elárul: olyan kicsi, hogy mire megtalálod, már be is pisiltél… és a shuffle sem segít.

“Ha-ha-ha: hogy tetszenek a saját vicceim” – mondotta egykor a kapitány, és megvakult.

És közben egyre jobban utálom almás historiát. Kapják be! Áj don lájk sít!

Miért utálom a cukros laskát?

Ma nagyon megkívántam a zsíros kenyert. Már rég nem volt ilyen. Úgy látszik, már rég nem voltam ilyen éhes. De ma nagyon megéheztem, s megtörtént, hogy nem maradt már semmi,  csak egy doboz zsír. Kenyér nélkül persze nem megy. Így hát megfőztem valami laskát, amiket egyébként utálok, s jól megcukroztam, s megettem. Az még csak hagyján, hogy rossz volt. De jól se laktam vele. És gondolom senki nem gondolt arra, hogy milyen lehet zsíros laskát enni… Én sem.

Lassan itt a Mikulás, ki kell fizetni  a lakbért, a fogyasztásokat (kérem, méghogy én fogyasztok?), és szavazni is kell. Csak nem nagyon jött be a politika az idén sem, így a lehetőségek elég sanyarúak. Max a retorikát, vagy inkább a demamgógiát lehetne értékelni. Mégis a vörösökre szavazok, és ennek semmi köze a politikához. Ennek ahhoz van csak köze, hogy valami elemi és zsigeri ellenszenvvel viseltetem a félszemű kapitány és narancs matrózgárdája ellen. Legszívesebben a kalózokra tennék fel, de ez most nem áll fenn. És a jobbacska verziók egy hete lejártak, ugyanis a popor megint szótfogadott. Arról meg nincs értelme vitázni, hogy mi lenne ha… mi lenne ha kaviárt ettem volna, és nem cukros laskát? Szóval ha a rendszer meg is változik, az étrendemen sajnos ez nem sokat segít.

Tehát lesz bő négy évem gondolkodni a nietzschei kérdésen:

Miért is vagyok én ilyen éhes?

Most megmondom

Nem fekszem le addig, amíg meg nem mondom, hogy miről is van szó. Mert aztán el szoktam felejteni. Mert mindent el szoktam felejteni. Ez vagyok.

Ma támadás ért, hátulról. Egyebként jobbról szoktak támadni, de most cseleztek. Ma telibe kapott a globalizáció. És ha már itt tartok, ezt akarom elmondani. A globalizációt. Meg a többieket. Kivételesen nem fogom ócsárolni, elég sokan teszik. Legtöbbjüknek gőze sincs róla, hogy mi az, de azért globalizáció ellnesek. Persze, még így is jobb, mintha mellette szurkolnának. De kérem, nem érdekes. Az aktivisták nem túl szépek, de hasznosak.

De: a globalizáció egy nagy csel. És pontosabban nem is globalizációról van szó, mikor rá gondolunk. Ez egy ködösítés kérem, egyfajta fogalomenyhítés azontúl, hogy álatalánosítás. Ugyanis ha globálisról beszélünk, mindenkinek az ugrik be, hogy az egész világ, stb. De nem. A globalizáció gyakorlatilag egyfajta gazdasági kolonizálás. Azért nevezi önmagát globalizációnak, hogy levegye és eltolja a hangsúlyt arról, ami valójában. Nagyon is parciális, szegmentális, és konkrét nevekkel illethető. A globalizáció ugyanis néhány jól meghatározott konszernre épül, nem is olyan sok, ha bele gondolunk. Főleg nyugati, azontúl USA-beli nagyvállalatokról és brendekről van szó, amelyek kitolták létezésük a világpiacra. Noha bőségesen megélnének a hazai piacokon is, valamiért ez nekik nem elég. De ez lényegtelen. A csel a fogalomhasználatban rejlik, ami valójában egy elterelő hadművelet: nem amerikanizálódásról beszélünk, nem coca-kolonizálásról, hanem globalizációról. Így megoszlik a felelősség az egyész golyósbison, az egész földkerek világon, noha nyilvánvaló, hogy nincs olyan kelet-európai entitás, amelyre illene a globalizáció kifejezés. A globalizáció gyakorlatilag néhány mamut erőszakos gazdasági politikáját jelenti. Teszem itt néhány ezer. (Az más dolog, hogy mit tesz a globalizációnak nevezett kolonizálás a helyi piacokkal, stb. Tudja mindenki.) És miközben ezek teszik a dolgukat, úgy tűnik, hogy a globalizációhoz ugyanúgy hozzájárúl Magyarország, Románia és Szomália. Csakhogy ezekből az országokból tőke áramlik át másokba. És nem vissza. Viszont ha valóban globális méretekben gondolkodnánk, akkor ezek az áramlások nem egyirányúak lennének, mitöbb, nem is léteznének. Mert ha globálisan gondolkodunk, akkor nem számítana, hogy mi hol van és hozzá képest mi hol vagyunk. Valahogy a tőke is folyékonyabb lenne, és egyenlőbben terűlne el, globálisan. És attól még mindenki jól érezné magát a saját helyén és a maga bőrében.

Szóval így állunk.

Breaking News!

Ma délután, pontosa 3 óra 20 perckor megérkezett az ősz. Láttam. Láttam, ahogy a nap elbágyadt, és alcsony szögből, pasztelszínű sugaraival még bevilágította a várost. Ilyenkor álmos, nemkülönben én. A pára halvány kékessé festi az eget. A valamikori tűző, forró sugarak, lágy és kellemes meleget árasztank. Valahogy minden csendesebbnek tűnik és távolinak. A piacon is csend van. A nagyanyók kellemesen sütkéreznek, nem érzik tehernek vastag gyapjúszoknyáikat. Asztaljaikon még érik lassan a paradicsom.

Minden, amit a reményről tudni kell

A remény hal meg utoljára… De meghal.

Román futballmeccs-kommentátor egy nagyon vesztésre álló rangadó vége felé.

Eről ennyit.

Pista a zaccember

Pista egyébként nem volt spórolós ember. Minden pénzét elitta, még azt is, ami nem volt az övé, és még azt is, amiről már tudta, hogy sosem lesz az övé. Szeretett lemenni mélybe. Arra is volt esett, hogy majd nem tudott visszajönni. Egyszer beesett a patakba és mivel tél volt, majdnem megfagyott. Szerencséje volt, hogy ugattak rá nagyon a kutyák. Máskor valami delírium vett erőt rajta, és azt hitte mindenki meghalt, csak ő maradt egyedül a világon. Társasági ember lévén, érthető, hogy nem passzolt neki az élet tovább. De aztán túlélte. Az emberiségre általában csak abban hasonlított, hogy ő sem szeretett különösképpen dolgozni.

Bejárt hozzánk enni, mikor már nagyon éhes volt, mert sokáig bírta egyébként az éhséget. Olyankor csak különböző gyümölcslevek tartották benne a szuszt, erjedten. Anyám meg szokta kínálni kávéval. Azt is megitta. Majd szépen elkérte a zaccot, összegyűjtötte és zsebre vágta. Jó lesz ez még neki kávénak is, mondogatta, ne prédáljunk. Mondom, nem volt spórolós, de ez neki így komált. Nem tudom, volt e hol megfőzze, mert gyakorlatilag disznóólban lakott, legalábbis valamikori háza az idők folyamán azzá minősült. De ez neki nem okozott gondot, mert egész napokat elücsörgött a kocsmákban, ahol ugyebár nem spórolt. Csak aludni lődörgött haza, ha egyáltalán sikerült neki. Majd másnaponként benézett egy levesre, egy kávéra és egy marék zaccra. Olyankor szívtuk a Kárpácit. Vagy ami épp volt. De általában az volt. Mondtuk, maradjon, valamit dolgozzon, kap enni legalább meg még zsebpénzt is. Végül is úgy választott, hogy inkább elmegy dolgára, de azért a zsebpénzt kikérte. Legtöbbször csak a kocsmában volt dolga, ezt mindenki tudta. Legtöbbször mindenkinek akadt valami dolga a kocsmában. (Falun ez nem szégyen, még a nagyanyók is rákapnak.) Legtöbbször azért Pista is megfeledkezett a kölcsönről és a munkáról. Falun ez nem szégyen, főleg ha Pista rokon. Csak azt sajnálták tőle, vagy benne, hogy nyilvánvalóan elissza. Pedig megkínálták mindig: pálinkával is, vizespohárral is, tele is. Azt szerette, mert a pálinkában sokkal kevesebb a lé, mint a sörben, borban. De attól még mindig a kocsma felé vette az irányt. Azt hiszem genetikailag volt betájolva, mint a vándormadarak.

Valahol a mélyben azért Pista is ember volt, csak ezt lépten-nyomon igyekezett elfeledni. Mást meg nem nagyon érdekelt, mert valahol a mélyben más is ember, csak ők is igyekeznek ezt elfeledni. Mindenkinek megvan a saját baja, szokták mondani. És lám, igazuk is volt, meg nem is. De Pistát ez már nem nagyon érdekelte. Zsebre vágta a zaccot és húzott is el. Ilyen Pista, tisztára zaccember. Ha olvasná, csak annyit mondana: hagyjad csak Ferike, kár a szóért. Nincs véletlenül egy Kárpácid?