Amit még utálok

Az a szagosított papírzsebkenő. Bocs, illatosított. Van egy pézséd? Van bazeg, nesze, szíjad majd fújad… Mindig is beszartam az ilyen világjobbító eszméktől, hogy ugye basszuk tele a pézséket illattal. Mert attól jobb lesz az orrunknak. Mert akkor nem érezzük a szarszagot. Hogy az a tökéles világ ugye, amit Párizs Hiltonra szabtak, meg a másik pinára, akinek minden nap karácsony van… hogy minden percben érezzünk valami kibaszott jó illatot, még akkor is ha csak az orrunk akarjuk kifújni. Hát a kibaszott jó illatok már nagyon idegesítenek. Egyre kevésbé érzem a jó seggszagom, mert mindent elnyom a sok illat. Légfrissítő, pézsé, dezodor meg anyám picsája… na ennyit az illatokról. Vérzik az orrom a sok bombázástól, a sok faszom illatmolekulától. Ami mind szaros vegyi anyag és szétbasszák a szaglóhártyám, a szűzhártyám és mindenem ami hártyát tartalmaz. A sejtfalaim már szűrőnek sem jók, kifolyik belőlük a déenes. Még jó hogy a szalvétákat nem basszák tele illattal, szép lenne, hogy ne érezzem a jó sültek illatát. Szóval ezeket utálom, hogy mindig el akarják hitetni, hogy mindig minden kellemes szép és jó legyen, a zsebkendő szagos, a levegő rózsaszín és a pina szőrtelen.
Na ne már…

Folyt. köv. – utálatom végtelen.

A csodálatos mennyország

Zsírt a minap elütötte egy autó. Blackout, majd arra ébred, hogy valami pazar helyen van. Arany, gyémánt, nők, pompa, luxus és tízezer dollár a zsebében. És Szent Péter, aranylánccal a nyakában, nagy tisztelettel fogadja, jóhelyt vagy fiam.
Zsírnak tátva marad a szája és csak annyit mond: A kúrva istenit, ez tényleg létezik?

Recept

Zsír.

Van ami van

Lassan 27 vagyok, épp eszembe jutatták. Ez mind lényegtelen lenne, csakhogy a baj annyi, hogy már csak négyszer ennyit fogok élni. És aztán kész.
A minap nagyapám azt mondta, hogy már 40 vagyok és még semmit nem csináltam. Félig meddig igaza van. Persze, könnyű neki nyolcvanon túlról pofázni. És tudja jól az öreg, hogy mit beszél, ő sem csinált semmit. Ez biztosan családi átok. De nem tudom.
Nagyapám vénségére lett egy követelődző, zsigorájos fasz, akinek mindennel baja van. Én már most ilyen vagyok. A jóslatok még ennél is rosszabbak. Részletekbe nem is merek bocsátkozni.
A mindenkori válság oda juttatot, hogy már a szavakkal is spórlok. Pédául nem mondom, hogy szép vagy, és hogy szeretlek, és hogy mi lenne ha. Szopjál, ennyit mondok.
Nagyapám még ezt sem mondta.
Azért dumálok nagyapámról, mert az öreg azért viccesebb mint apám. Apám nem egy poén egyébként sem, és ő még annyit sem csinált mint nagyapám.
Most biztosan hazudok. Egyesek szerint, ami nem igaz, az hazugság. Csakhogy honnan tudják? Mert már én sem tudom.
Régen volt jó. Amikor égett a pór a talpunk alatt. Most már nincs pór sem és ha lenne is, nem éreznénk, mert prótéziseink vannak. Eltűntek a szép káromkodások. A picsázások, a kúrvaistenesek, meg minnden. Régen ezért még börtön járt, de kibírtuk. Régen fűvezni sem kellett, annyi volt még a bolondgomba.
A képlet egyszerű: van ami van, és nincs ami nincs.

A kék banner, a kék banner

Ó bakker…
Ez itt már megint a pénzről szól. Hát bassza meg kérem, semmi művészet. Ezt mondta Eszter is, de neki már van elég lovéja. Amint látható, árulom a virtuláis teret magam körül. Itt, mert amúgy mindent árulok magam körül. Ezért is van az, hogy tulajdonképpen nincs. Nincs családom. Ilyenkor bannerekből élek, mikor nincs, főleg kékekből de van amikor sötétkék. Mert az a szép. De ezt már tudják. Na ne svindliskedjenek itt kürölöttem, kérem. Katt a kék bannerre és iszki vissza a meloba. vegyék úgy, hogy a lelki üdvjükért teszik. Vagy bármiért, engem nem érdekel. Csak katt. Aztán én egyszer csak gazdag leszek. Ilyen szavakat súg Jézuska a fülembe éjjelente, mikor álmodom. Óh be szép, Istenem. Áldásom mindenkire!

(Ja, és abennert azért ne feledjék!)

iFasz

Az Apple kicsi i-betűs projektjeiből és marketingjéből úgy látszik nem csak nekem van elegem, hanem másnak is. Persze, nem ennek köszönhető a legújabb bukásuk. Hanem annak, hogy túllőttek a célon, vagyis alul-lőttek. Elég ha annyit mondok, iFasz és mindenki előtt világossá válik, hogy itt a mikrofizika és kvantummechnaika nem rug labdába. És a nanométer sem.

Az iFasz egyetlen technikai jellemzője mindent elárul: olyan kicsi, hogy mire megtalálod, már be is pisiltél… és a shuffle sem segít.

“Ha-ha-ha: hogy tetszenek a saját vicceim” – mondotta egykor a kapitány, és megvakult.

És közben egyre jobban utálom almás historiát. Kapják be! Áj don lájk sít!

Miért utálom a cukros laskát?

Ma nagyon megkívántam a zsíros kenyert. Már rég nem volt ilyen. Úgy látszik, már rég nem voltam ilyen éhes. De ma nagyon megéheztem, s megtörtént, hogy nem maradt már semmi,  csak egy doboz zsír. Kenyér nélkül persze nem megy. Így hát megfőztem valami laskát, amiket egyébként utálok, s jól megcukroztam, s megettem. Az még csak hagyján, hogy rossz volt. De jól se laktam vele. És gondolom senki nem gondolt arra, hogy milyen lehet zsíros laskát enni… Én sem.

Lassan itt a Mikulás, ki kell fizetni  a lakbért, a fogyasztásokat (kérem, méghogy én fogyasztok?), és szavazni is kell. Csak nem nagyon jött be a politika az idén sem, így a lehetőségek elég sanyarúak. Max a retorikát, vagy inkább a demamgógiát lehetne értékelni. Mégis a vörösökre szavazok, és ennek semmi köze a politikához. Ennek ahhoz van csak köze, hogy valami elemi és zsigeri ellenszenvvel viseltetem a félszemű kapitány és narancs matrózgárdája ellen. Legszívesebben a kalózokra tennék fel, de ez most nem áll fenn. És a jobbacska verziók egy hete lejártak, ugyanis a popor megint szótfogadott. Arról meg nincs értelme vitázni, hogy mi lenne ha… mi lenne ha kaviárt ettem volna, és nem cukros laskát? Szóval ha a rendszer meg is változik, az étrendemen sajnos ez nem sokat segít.

Tehát lesz bő négy évem gondolkodni a nietzschei kérdésen:

Miért is vagyok én ilyen éhes?

Most megmondom

Nem fekszem le addig, amíg meg nem mondom, hogy miről is van szó. Mert aztán el szoktam felejteni. Mert mindent el szoktam felejteni. Ez vagyok.

Ma támadás ért, hátulról. Egyebként jobbról szoktak támadni, de most cseleztek. Ma telibe kapott a globalizáció. És ha már itt tartok, ezt akarom elmondani. A globalizációt. Meg a többieket. Kivételesen nem fogom ócsárolni, elég sokan teszik. Legtöbbjüknek gőze sincs róla, hogy mi az, de azért globalizáció ellnesek. Persze, még így is jobb, mintha mellette szurkolnának. De kérem, nem érdekes. Az aktivisták nem túl szépek, de hasznosak.

De: a globalizáció egy nagy csel. És pontosabban nem is globalizációról van szó, mikor rá gondolunk. Ez egy ködösítés kérem, egyfajta fogalomenyhítés azontúl, hogy álatalánosítás. Ugyanis ha globálisról beszélünk, mindenkinek az ugrik be, hogy az egész világ, stb. De nem. A globalizáció gyakorlatilag egyfajta gazdasági kolonizálás. Azért nevezi önmagát globalizációnak, hogy levegye és eltolja a hangsúlyt arról, ami valójában. Nagyon is parciális, szegmentális, és konkrét nevekkel illethető. A globalizáció ugyanis néhány jól meghatározott konszernre épül, nem is olyan sok, ha bele gondolunk. Főleg nyugati, azontúl USA-beli nagyvállalatokról és brendekről van szó, amelyek kitolták létezésük a világpiacra. Noha bőségesen megélnének a hazai piacokon is, valamiért ez nekik nem elég. De ez lényegtelen. A csel a fogalomhasználatban rejlik, ami valójában egy elterelő hadművelet: nem amerikanizálódásról beszélünk, nem coca-kolonizálásról, hanem globalizációról. Így megoszlik a felelősség az egyész golyósbison, az egész földkerek világon, noha nyilvánvaló, hogy nincs olyan kelet-európai entitás, amelyre illene a globalizáció kifejezés. A globalizáció gyakorlatilag néhány mamut erőszakos gazdasági politikáját jelenti. Teszem itt néhány ezer. (Az más dolog, hogy mit tesz a globalizációnak nevezett kolonizálás a helyi piacokkal, stb. Tudja mindenki.) És miközben ezek teszik a dolgukat, úgy tűnik, hogy a globalizációhoz ugyanúgy hozzájárúl Magyarország, Románia és Szomália. Csakhogy ezekből az országokból tőke áramlik át másokba. És nem vissza. Viszont ha valóban globális méretekben gondolkodnánk, akkor ezek az áramlások nem egyirányúak lennének, mitöbb, nem is léteznének. Mert ha globálisan gondolkodunk, akkor nem számítana, hogy mi hol van és hozzá képest mi hol vagyunk. Valahogy a tőke is folyékonyabb lenne, és egyenlőbben terűlne el, globálisan. És attól még mindenki jól érezné magát a saját helyén és a maga bőrében.

Szóval így állunk.

Breaking News!

Ma délután, pontosa 3 óra 20 perckor megérkezett az ősz. Láttam. Láttam, ahogy a nap elbágyadt, és alcsony szögből, pasztelszínű sugaraival még bevilágította a várost. Ilyenkor álmos, nemkülönben én. A pára halvány kékessé festi az eget. A valamikori tűző, forró sugarak, lágy és kellemes meleget árasztank. Valahogy minden csendesebbnek tűnik és távolinak. A piacon is csend van. A nagyanyók kellemesen sütkéreznek, nem érzik tehernek vastag gyapjúszoknyáikat. Asztaljaikon még érik lassan a paradicsom.

Minden, amit a reményről tudni kell

A remény hal meg utoljára… De meghal.

Román futballmeccs-kommentátor egy nagyon vesztésre álló rangadó vége felé.

Eről ennyit.